Masszázs

Eredete

Habár jelenlegi alkalmazása más taoista hagyományos rendszerre is épül, kialakulása jóval megelőzi a taoizmusét. A jelenlegi kutatások szerint legkorábban a Yangshao és aHongshan kultúrákban találták bizonyítékát a világegyetem és az ember kapcsolatának tanulmányozására és alkalmazására. A mágneses iránytű feltalálásáig a módszerek főként csillagászati megfigyelésekre épültek.^[7] 1988-ban a Henan provinciában folytatott ásatások során derül fény arra, hogy a kőkori kínaiak már akkor igyekeztek a sírokat az égtájak illetve a főbb csillagképek (Nagygöncöl, Égszínkék Sárkány, Fehér Tigris) szerint kedvező módon elhelyezni és kialakítani. A hagyományos feng shui alapelveiben máig őrzi ezen ősi módszer nyomait.^[6][8]

Egy i. e. 3000 körülire datált jáde leleten a hagyományos feng shui ma is alkalmazott iránytűjén látható elemekre és elemzési formulákra kísértetiesen hasonlító kozmográfiára bukkantak Hanshanban.^[9]

A korai bronzkori palotáktól^[10] kezdve valamennyi kínai főváros feng shui elvek szerint épült és rendezkedett be. Ezeket az építési szabályokat a Zhou-korban (kb. i.e. 1066-221) írták össze végül a Kaogong ji (考工記 „Mesteremberek kézikönyve”). Az építők számára egy ács-kézikönyvben, a Lu Ban Jing (魯班經 „Lu Pan klasszikusa”) c. műben foglalták össze az irányelveket. A temetőket és sírhelyeket ugyancsak feng shui alapján alakították ki. A legkorábbi feljegyzések szerint a sírokra gyakran az élők lakhelyeire használt kifejezéssel (宅 zhái) utaltak, valószínűleg a holtak lakhelyeinek tekintették azokat és alapjában véve nem tettek különbséget.^[5] Ez egészen az Öt dinasztia korszakáig (i. sz. 907–960) így volt, de akkortól a feng shui különvált az élők lakhelyének (阳宅風水, Yang Zhai Feng Shui) és a holtak békés nyughelyének (阴宅風水, Yin Zhai Feng Shui) tanulmányozására irányuló módszerekre.^[11] Prof. Wang Qi-Heng 王其亨 szerint a kedvező sírhely kiválasztásának valódi célja az volt, hogy a leszármazottak megfelelőképp kifejezhessék az őseik iránti hódolatukat és cserébe nem vártak el semmit. Őseikhez illő, tiszteletteljes kegyhelyet igyekeztek kialakítani ezzel, ahogyan a konfúciuszi gyászszertartások előírják.^[12]

Az égi energiák földi hatásaira, illetve a nyolc égtáj felől érkező hatásokra vonatkozó megfigyeléseket a Tavasz-Ősz korszakig (i. e. 770 – i. e. 476.) visszanyúló Háztérképek az Öt Család számára (圖宅五姓, Túzhái wǔxíng) avagy Lakóhelyek módszere az Öt Család számára (五姓宅法,, Wǔxíng Zhái Fǎ) néven rendszerezték egykor, de ez már a Tang-korraelavulttá vált^[13], a feng shui jelentősen továbbfejlődött s különféle megközelítések születtek. például a Wei-dinasztia uralkodása idején (i. sz. 386–538) a Nyolc Ház módszer (八宅法, Bāzhái Fǎ), amely ma is nagy népszerűségnek örvend.^[6][14] A táj és a terepformák elemzésére és a kedvező helyek kiválasztására vonatkozó alapelveket elsőként a késeiHan-korban (i. sz. 190-220) foglalták össze a Temetkezések klasszikusában (葬经, Zàngjīng). Mintegy száz évvel később, korának elismert tudósa, Guo Pu saját megfigyelései alapján kiegészített és letisztázott Temetkezések könyve (葬書, Zàngshū) címen a Qianlong (乾隆, Csienlung) császár uralkodása idején összeállított legnagyobb kínai szöveggyűjteményben, a Négy Tárház Összes Könyvében (四庫全書, Sìkù Quánshū).^[6][15] Azóta is ezt tekintik a hagyományos feng shui legfontosabb alapművének. Ezt az eszmerendszert Wang Wei Kiangxi módszernek, Ding Juipu pedig 形勢派 Xíngshì Pài néven nevez, amit a nyugatiak tévesen „forma iskolaként” emlegetnek. Azért téves az „iskola” elnevezést használni, mert nem a feng shui különálló ágazatáról vagy intézményéről van szó, hanem a kifejezetten a formákra vonatkozó megfigyelések, tanítások rendszerezett összességéről. Azok, akik ismerték a teljes képet, együtt alkalmazták a nyugati világban „iránytű iskolaként” elhíresült, az időszerűséggel foglalkozó és a qi mintázataira vonatkozó tanításokkal, amelyet Wang Wei az Ősök csarnokának nevez, Ding Juipu pedig 理氣派 Lǐqì Pài kifejezéssel illet.^[6][16][17] Az nyugati elnevezésbeli megkülönböztetés már csak azért is téves, mert mindkettőnél használhatnak iránytűt.^[18] Azok, akik csak az egyik „iskola” tanításait ismerték, hiányos és pontatlan elemzéseket állítottak fel. Számos eszmerendszer létezett a történelem során, többségük csak a feng shui tanainak egy részét ismerte. A XIX. században Shen Zhu Reng 沈竹礽 mester – a XVII. századiJiang Da Hong 蔣大鴻 nagymester tanításaiból kiindulva – összhangba hozta a különböző elméleteket a Xuan Kong Pai égisze alatt a Xuan Kong Mi Zhi (玄空秘旨 Az Idő és Tér titkainak bölcsessége), illetve Shen Shi Xuan Kong Xue (沈氏玄空學 Shen mester Idő-Tér tanulmánya) című klasszikus műveiben.^[6][19]

Korai eszközök és módszerek 

A hagyományos feng shui több, mint 3500 évet^[20] ölel fel a mágneses iránytű feltalálását megelőzően. Alapvetően csillagászati és kozmológiai megfigyelésekből ered.^[21]Mondák^[22] alapján és régészeti leletekből következtetünk az őstörténeti időszakra^[23], amikor a vándorló törzsek főleg jóslással, jóscsontok használatával kerestek megfelelő helyet a letelepedéshez. Az ősi feng shui mesterek koruk nagyra becsült tudósaiként az uralkodók szolgálatában álltak. Elsősorban a paloták, szentélyek és a sírok helyének kijelölése volt a fő feladatuk, de a hadászat területén is stratégiai jelentőségű számításokkal szolgálták a császárt.^[24]

Az i. e. 130 körül megtalált, ősi szertartások leírását tartalmazó Zhou rítusai (周禮, Zhōulǐ) szerint a feng shui mesterek kezdetben gnómont használtak méréseikhez. A kínaiak acirkumpoláris csillagok alapján tájolták észak-déli irányba a településeiket. Paul Wheatley megfigyelte,^[25], hogy olykor egyszerűen megfelezték a felkelő és lenyugvó nap pályája által bezárt szöget, hogy meghatározzák az északi irányt. A feng shui mérőeszköz helyes beállításához alkalmazójának meg kellett vizsgálnia az adott időpontra vonatkozó égi jelenségeket is.^[26]

Lu Ban 魯班 (i. e. 507 - 440) Lu tartományában élt kivételes kézügyességű ácsmester (aki egyben feng shui mester is volt) találta fel az ma „feng shui vonalzóként” ismeretes távolságmérő eszközt. Követői készíthették fából, vasból, rézből, s különféle méretben, felosztással és funkciójától függően más-más elnevezéssel – összefoglaló nevük: „Lupan mércefajtái” (魯斑尺式, Lǔbān chǐshì).^[27] Először kizárólagosan az ajtók méreteinek kedvező kijelölésére használták, majd a Ming-dinasztia (i. sz. 1368-1644) idején általánosan elterjedt az ács szakmában és a feng shui mesterek körében.^[28][29]

A Temetkezések könyve utalást tesz két másik, jádekőből készült mérőeszközre is: „Földmérővel (土圭, tǔguī) mérik az irányokat, jáde-mércével (玉尺, yùchǐ) mérik a távolságokat.”^[30] A földmérő egy jádetáblára helyezett iránytű volt.^[31]

A jelenleg használatos mágneses iránytű legkorábbi fennmaradt őse i. e. 83-ból való, de már i. e. 200-ból vannak rá utalások: egy négyszögletes, az elemzést segítő jelekkel ellátott táblából és az arra helyezett, mágnesvasércből készített fémkanálból állt, amely helyes működés közben mindig délre mutatott, így neve 指南針 zhǐnán zhēn, „délre mutató tű” volt.^[6][32] Az északi tájolású nyugati változatoktól eltérően a kínai klasszikus iránytűk mindig is dél felé mutattak, ahogyan a térképeken is az volt a fő irány.^[33] Ezt a kezdeti változatot fejlesztették az idők során, bővítették segédjelöléseit, míg végül kialakult a négyszögletes alaptábla közepén elhelyezett mágnestű körüli 4-40 koncentrikus gyűrűből állóluópán (罗 盘). A gyűrűk a 8 trigrammot, az 5 változó állapotot, a 9 Luo Shu számot (avagy repülő csillagot), 28 csillagképet és még számos más útmutató szimbólumot tartalmaznak.^[6][32]

Alapelvek és alapfogalmak

A 氣 qi világegyetemet mozgató és lélekként átható életenergia; írásjegye az áramló levegőt illetve az élet jelének tekintett lélegzetet ábrázolja. Minden létezőt alkotó és tápláló erőt képvisel, valamennyi jelenségben tetten érhető, kapcsolatot teremt az anyagi (látható) és nem-anyagi (nem látható) világ között, a létezés mozgatója. Folyamatosan változik, és mindent összeköt.^[34] A japánoknál ki, az indiaiaknál prána, a görögöknél pneuma, a hébereknél ruah, az egyiptomiaknál ankh, a havaiiaknál tane, az ausztrál őslakóknálarunquiltha, az irokézeknél orenda a megfelelője.^[35]

A Három Erő

A Három Erő (三才 Sān Cái)^[36][37] a világegyetemet betöltő természeti erők kölcsönhatásait és az általuk képviselt lehetőségeket jelöli az Ég, a Föld és a köztük élő Ember kapcsán. Rendre megnyilvánul égi, földi és emberi qi formájában.

Az égitestek (Nap, Hold, csillagok), az időjárási jelenségek és az időszerűség energiája jelenti az Égi Qi (天氣, tiān qì), amely napfény, holdvilág, villámok, csapadék, kozmikus sugárzások formájában jut le a földre. Ide tartozik a Hold hatása az apályra és a dagályra, a szelek és viharok környezetformáló hatásai, és a mindenütt jelenlévő, de az égitestek mozgásától függő időtényező is. Az idő ember- és világformáló hatását mondják még sorsnak vagy végzetnek is számos kultúrákban, és különféle csillagjóslási, asztrológiai módszerekkel igyekeznek összhangban élni vele, elkerülni a csapásait s kihasználni előnyeit.

Az égi qi alatt, annak részeként található a Földi Qi (地氣 , dì qì), amely változatos tájként (hegyekként, völgyekként, vizekként, sivatagokként, és síkságokként), illetve természetes vagy mesterséges építményekként nyilvánul meg. Az égi qi irányítja és befolyásolja. Ha kibillen az egyensúlyából, földrengések, vulkánkitörések és más természeti csapások történhetnek. A feng shui ezt a földi erőt ill. qit tanulmányozza, és igyekszik megtalálni a harmóniát a másik kettővel, ezért is nevezték régen a feng shui mestereket földjósoknak vagy földtudósoknak (地理師, dì lǐ shī).

A földi qi-n belül minden embernek, állatnak, és növénynek megvan a maga qi-mezeje, amely a természet adta lehetőségeit képviseli, megszabja tehetségét, képességeit és korlátait. Ha bármi elveszíti az egyensúlyát, megbetegszik, előbb-utóbb pedig meghal és lebomlik. Minden természeti dolog, beleértve az embert is, az égi és a földi qi természetes ciklusain belül növekszik és annak hatása alatt áll. Az Emberi Qi (人氣, rén qì) megkülönböztetik a növényi és az állati qitõl. Döntéseink, cselekedeteink, táplálkozásunk mind hatással van az emberi qinkre, így lehetőségeinkre is.

Yin és Yang

E két pólus – „pozitív” és „negatív” – közti feszültség a világegyetem, az élet mozgatója, a mindent átható rezgés, ami által, és amiben éljük mindennapjainkat. A feng shui feladata, hogy a minket körülvevő környezetben megteremtse ezek egyensúlyát, összhangját.^[38]

Az öt változó állapot 

Ősi kínai viszonyrendszer, amely a világegyetemben lezajló folyamatokat és kölcsönhatásokat modellezi a természetben megfigyelhető alapjegyekkel. Öt elem néven is ismert, de helyesebb rá alkalmazni az öt átmenet avagy öt változó állapot (五行, wŭxíng) kifejezést. A qi ötféle minőségét (fa, tűz, föld, fém, víz) is jelképezi, lehet yin és yang jelleg szerint osztályozni az egyes állapotokat (fa, tűz, föld: yang; fém, víz: yin). Ezek nem azonosak az indiaiak öt őselemével (fa, tűz, föld, levegő, éter), amik a világegyetemet alkotó anyagi szubsztanciákat, ősprincípiumokat jelölik^[39], nem pedig változásokat. Az öt átmenet ad életet minden létezőnek, összegyűlik és hegyekké, vizekké sűrűsödik. Az első magyarázata szerint természetes folyamatokként kell értelmezni, mint például lecsurgó víz, fellobbanó tűz, meghajló fa, olvadó fém és halmozódó föld.^[40] A Han-korra már a qi öt állapotát jelentette; a fogalmat hasonlóként értelmezték, mint a víz halmazállapot-változásait.^[5]

Nyolc trigramm

A Változások könyvének (移經, Yí Jing) alapját is képező nyolc trigramm (八卦, bā guà) eredete valamely mondabeli lény testén felfedezett sötét és világos pontokból álló mintázat.^[41] A legendák szerint Fu Xi (i.e. 3000 körüli törzs vagy annak vezetőjének neve) a Sárga-folyóból felbukkanó sárkányló hátán látta meg a He Tu ábrát^[42], amely az világegyetem mozdulatlan egyensúlyi állapotát jelképezi a nyolc trigramm korai vagy Ég előtti sorrendjével (先天八卦, xiān tiān bā guà); az egymással szemben álló trigrammok egymás tökéletes kiegészítései. Egy másik legenda szerint a Luo folyóból ^[43] kiemelkedő óriási teknős páncéljának mintázatában vélte felfedezni a Nagy Yü (a taoista panteon egyik jelentős alakja, a folyók szabályozója) a nyolc trigramm késői vagy Ég utáni sorrendjét (後天八卦, hòu tiān bā guà), amely a világmindenséget működés közben jelképezi; a trigrammok az óramutató járásának megfelelően a természet rendje szerint követik egymást. A Luo Shu ábrája alapján a nyolc égtájnak megfeleltetett nyolc trigramm szerint végzik az elemzést, az ábra középpontját a vizsgált hely gravitációs középpontjára helyezve, a teret nyolc részre osztva. Ezek azonban nem a népszerű feng shuiból ismert négyzetes felosztású életterületek, hanem (többnyire szabályos, 45 fokos szöget bezáró) nyolcadok; ráadásul a hagyományos feng shui azokénál sokkal összetettebb, matematikai és metafizikai összefüggéseken alapuló jelentéspárosításokat alkalmaz.^[44]

Klasszikus megközelítések

Egy adott hely külső és belső környezetének vizsgálatára vonatkozó tanításokat takarja. Némelyik módszer iránytűt is alkalmaz. Elnevezése két kifejezésből áll, mindkettő formákra, alakzatokra utal. A 形 xíng a konkrét terepformákat, alakzatokat jelenti, a 勢 shì pedig a tájat, a terepviszonyokat, vagyis a különféle konkrét alakzatok elrendeződését takarja. „A qi kígyózva vonul keletről nyugatra vagy délről északra. Ezer lábnyira még tájként érzékeljük, száz lábnyira konkrét formákként nyilvánul meg.”^[5] Fő célja az építésre illetve temetkezésre ideális hely (ún. sárkányvacok, 龍穴, lóngxué) meghatározása, amelyhez részletesen vizsgálták a megfelelő védelmet és táplálást nyújtó hegyeket és erővonalakat (ún. sárkányereket, 龍脈 lóngmài), a vízáramlásokat, állóvizeket, ivóvízforrásokat, a talaj fajtáját és minőségét, az elhelyezkedési irányt.^[45] Jellemző rá az intuitív megközelítés, a megérzéseken és érzékszervi megfigyeléseken alapuló elemzés.^[6]

Alapvetően három fő alrendszerre osztható:

• Hegyvonulatok és hegyoldalak (巒頭派, Luán Tóu Pài)
• Alakzatok látképe (形象派 vagy 形像派, Xíng Xiàng Pài)
• Alakzatok törvényszerűségei (形法派, Xíng Fǎ Pài)

Liqi Pai („Iránytű iskola”) 

Egy adott helyre vonatkozó hatások időszerűségét és a megnyilvánuló qi jellegzetességeit, mintázatait (理氣, lǐ qì) vizsgálja, főként az égi és földi jelenségek kölcsönhatásainak tanulmányozásával. Ezeknél a módszereknél már többnyire elengedhetetlen az iránytű alkalmazása. A nyolc irányból érkező qi egy pontban találkozik és oszlik szét a zárt térben, ezért a vizsgálat alapja a hely (épület) gravitációs középpontja. Jellemző rá az intellektuális megközelítés, az összetett számításokon, képleteken, és kísérleteken alapuló elemzés.^[6]

Főbb megközelítések:

Három Korszak Rendszer (三元派, Sān Yuán Pài) 

• Sárkánykapu Nyolc Törvénye (龍門八法, Lóng Mén Bà Fǎ)
• Idő-Tér rendszer (玄空派, Xuán Kōng Pài)
  • Repülő Csillag (玄空飛星, Xuán Kōng Fēi Xīng)
  • Nagy Hexagrammok (玄空大卦, Xuán Kōng Dà Guà)

Három Összhang Rendszer (三合派, Sān Hé Pài)

• Nyolc Ház Fényes Tükre / Kelet-Nyugati rendszer / Változó Trigrammok (八宅明鏡, Bā Zhái Míng Jìng / 東西四命, Dōng Xī Sì Mìng Pài / 移卦, Yí Guà)
• Víz metódusok (河洛水法, Hé Luò Shuǐ Fǎ)

Újkori megközelítések és alkalmazások 

Kína újkori történelmében nagy szerepet játszott a tömeges kivándorlás. A letelepedő kínai családok kulturális örökségük részeként ismertté tették a feng shuit az amerikai kontinensen, ahonnan azután Európába is eljutott. Azonban a nyugati világban többé-kevésbé újjáalakultak a módszerek, a New Age irányzatok hatására egyfajta titokzatos varázsmutatványként robbantak be az amerikaiak életébe^[46]. Az évek során gyorsan népszerűvé vált, és elterjedt a világ többi részére is. Számos új megközelítés és eszmerendszer kapott szárnyra, átformálva s különféle egyéb praktikákkal ötvözve a nyugatra eljutott kínai hagyomány értékes morzsáit.

Legismertebb közülük a Thomas Lin Yun által 1986-ban megalkotott Black Sect — más néven Black Hat Tantric Buddhist (BHTB) Feng Shui — irányzat, amely Magyarországon Háromajtós módszer vagy Bágua módszer néven terjedt el. Ennek azonban semmilyen írásos vagy régészeti bizonyítéka nincs Kínában, sem a feng shui, sem a Tantra, sem a kínai buddhizmus területén.^[47] Ez az iskola a hagyományos feng shui alapelveit ötvözi a kínai népi hiedelmekkel és vallási tanokkal, valamint a professzor egyéni elképzeléseivel. Lényege, hogy különféle „transzcendentális” módszerekkel megfelelteti a ház egyes részeit bizonyos életterületeknek (család, karrier, gazdagság, szerelem stb.), és az elemzést a bejárat elhelyezkedésétől függően végzi el.^[48]

A feng shuihoz hasonló módszerek más kultúrákban 

A Vasztu – avagy Marcus Schmieke újabb kori elnevezésével^[49][50] Vaszati – egy indiai eredetű módszer, amely az ember és környezete összhangjának megteremtését foglalja magába. Alapelveit a Szthapatja véda^[51] örökítette meg. A feng shuitól eltérően itt nagyobb hangsúly helyeződik a vallási, lelki háttérrel. A legkülönbözőbb egyetemes törvényszerűségeket foglalja magában (gravitáció, energia-áramlás, a bolygók mozgása és hatása, az égtájak jellemző tulajdonságai, az öt alapelem: föld, tűz, víz, levegő és éter sajátosságai), amelynek az ősi indiai Védikus Írások istenségeivel és félisteneivel állnak szoros kapcsolatban.^[52] Mivel írásos emlékei, régészeti bizonyítékai régebbiek a feng shuiénál, némelyek úgy tartják, a kínaiak tőlük vették át a feng shui alapjait, vagy legalábbis a vasztu nagy hatással volt a kínai építési műveltségre.^[53] Mindezt az Indiából elvándorolt buddhista szerzetesek közvetítésével magyarázzák, azonban a kínai klasszikusokból világosan kimutathatóak a feng shui taoista elvekre (pl. Yi jing) épülő, illetve a taoizmus kialakulása előtti időkre visszanyúló gyökerei.^[54]

Híres még a japán zen-kertrendezés is, amely a történeti feljegyzések szerint kínai alapokon nyugszik. Alapelveit egy XI. században élt arisztokrata, Tachibana no Toshitsuna 橘俊綱 (1028-94) foglalta össze kézikönyvében Sakuteiki 作庭記 címmel^[55], amely máig meghatározza a japán kertművészet szabályait. A műben felismerhető a kínai feng shui és a buddhista paradicsomi kertek tanításai